Sunday, April 22, 2018

A FÖLD NAPJA: 22 tájkép április 22-re / EARTH DAY: 22 landscapes for 22 April

Yalla
Ezzel a kis válogatással köszöntöm az idei Föld Napját: tájképeim az argentin dzsungeltől a jordán sivatagig, a magyar alföldtől, a svájci hegyekig, vietnámi deltavidéktől montenegrói erdőig és így tovább...

A little selection of my photos to mark this year's Earth day: landscapes from the Argentine jungle to the Jordanian desert, from the Hungarian plain to the mountains of Switzerland, from a Vietnamese river delta to a forest in Montenegro and so on... 

ARGENTÍNA: szivárvány a dzsungellel körbeölelt Iguazú-vízesés felett.
ARGENTINA: Rainbow above Iguazu Falls and the lush rainforest around it. 
BOLÍVIA: Háttérben az Andok csúcsai, előttük a Titicaca-tó.
BOLIVIA: Lake Titicaca with the towering peaks of the Andes in the background.

KANADA: Március a Niagara-vízesésnél
CANADA: Niagara Falls in March
JORDÁNIA: Sivatagi táj Wadi Rum-ban
JORDAN: Desert scenery in Wadi Rum
HORVÁTORSZÁG: A Plitvice-tavaknál
CROATIA: Plitvice Lakes
GRÚZIA: Kilátás a gergeti Szentháromság-templom felé sétálva
GEORGIA: View en route to Gergeti Trinity Church
MAGYARORSZÁG: Késő délután a Hortobágyon
HUNGARY: Late afternoon in the Hortobágy
DÁNIA: Møns Klint
DENMARK: Møns Klint
VIETNÁM: kora esti színek a Mekong-folyó deltavidékén
VIETNAM: Colors of the early evening in the Mekong Delta
INDONÉZIA: Teraszos rizsföldek Balin
INDONESIA: Rice terraces in Bali

LENGYELORSZÁG: A Balti-tenger Gdansk közelében
POLAND: The Baltic Sea near Gdansk
PERU: Kilátás a Sabancaya felé
PERU: View to Sabancaya
MONTENEGRÓ: Virágzó medvehagymák a Biogradska Gora nemzeti parkban
MONTENEGRO: Wild garlic in bloom in Biogradska Gora National Park
IZRAEL: A Holt-tengernél
ISRAEL: At the Dead Sea
MALAJZIA: A Kinabalu-hegy Borneón
MALAYSIA: Mount Kinabalu in Borneo
OLASZORSZÁG: Naplemente a Stromboli mögött
ITALY: The sun setting behind Stromboli

UKRAJNA: Kárpátalja késő ősszel
UKRAINE: Late fall in Lower Carpathia
LIBANON: Cédrusok
LEBANON: Cedars
SAINT KITTS ÉS NEVIS: A Fregatt-öböl
SAINT KITTS AND NEVIS: Frigate Bay
SPANYOLORSZÁG: Cabo de Gata sziklái Andalúziában
SPAIN: The rocky coast at Cabo de Gata in Andalusia
SRI LANKA: Tangalle mellett van az egyik legszebb strand, amit eddig láttam
SRI LANKA: One of the most beautiful beaches I've seen so far is near Tangalle
SVÁJC: A Matterhorn, szerintem a világ egyik legszebb formájú hegye
SWITZERLAND: Matterhorn, one of the most beautifully shaped mountains ever

Wednesday, April 4, 2018

Trieste: menekülés a hó elől / escaping the snow

Yalla
Bevallom őszintén, nem igazán szeretem a telet. Hiába tud gyönyörű lenni a havas táj, a másik oldalon ott a hideg, a szürkeség, a rövid nappalok és néha még a csúszós utak is. Amikor egyik pénteken az időkép mindenféle téli csapadékot ígért a hétvégére, Trieszt környékén pedig szinte tavasz volt, foglaltam gyorsan egy szállást, aztán szombaton reggel elindultunk Itália felé.
Honestly I'm not a fan of winter. Beautiful as a snowy landscape can be, it comes with cold, gloom, short days and sometimes slippery roads too. One Friday, when the weather forecast promised all sorts of winter precipitation for the weekend while it seemed like spring around Trieste, I booked a room and then set off to Italy the next morning. 
Reggel 7-kor indultunk Budapestről. M7, Szlovénia, egy rövid megállás Ljubljana előtt, aztán dél körül már ereszkedtünk a tenger felé Trieszt borzasztó meredek utcáin. Leparkoltunk a tengerparti Viale Miramare mentén és pár perc múlva már ilyen kilátás mellett kávéztunk. A budapesti szürkeség és -2 fok után itt 11 fok és napsütés fogadott.
We left Budapest at 7 in the morning, drove along the M7 highway and across Slovenia, took a brief rest near Ljubljana and by noon we were descending down the brutally steep streets of Trieste towards the sea. We parked our car on Viale Miramare that runs along the coast and a few minutes later we were having coffee with this view. After -2 Celsius and overcast skies in Budapest, we were greeted with sunshine and a balmy 11 Celsius.

Végigsétáltunk a parti sétányon a Miramare-kastélyig. A tél közepén alig járt erre valaki, úgyhogy szinte csak a sirályokat lehetett hallani.
We strolled along the seaside promenade all the way to Miramare Castle. There was hardly anyone around in mid-winter so it was mostly just us and the seagulls.

A Miramare jelentése "tengerre néző": és tényleg. Ez a kilátás a kastély kertjéből az Adriára.
Miramare means "looking out to sea" and, true to the name, this is the view of the Adriatic from the castle garden.

Az autópályáról nézve úgy tűnhet, mintha Trieszt környékén csak ipartelepek és sűrűn beépített falvak lennének, de több tengerparti sétaút is van. A Miramare-kastélytól például kb. 10 perc autóval a Rilke-ösvény Sistiana és Duino között, ahova késő délután még elmentünk sétálni. Itt szinte érintetlen a meredek sziklafalak alkotta partszakasz.
From the highway it may look like Trieste is surrounded by nothing but industrial plants and densely populated villages, there are a number of seaside promenades. From Miramare it took about 10 minutes by car to reach Sentiero Rilke that runs between Sistiana and Duino. We took a late afternoon stroll amid towering rocks in a landscape barely touched by human development. 

Vacsora előtti aperitivo Trieszt belvárosában. Meleg persze nem volt, de meg lehetett maradni kint is és távolról sem mi voltunk az egyetlenek, akik kinti asztaloknál iszogattak.
Pre-dinner aperitivo in downtown Trieste. Of course it wasn't warm but it was definitely bearable and we were far from being the only ones having a drink outside.

Trieszt sokáig osztrák kézen volt és talán a legkevésbé "olaszos" az itáliai városok közül, de ebben áll a különlegessége is. Az olasz egységről elnevezett főtér, a Piazza Unitá d'Italia nappal is a város leglátványosabb pontja, kivilágítva pedig egészen gyönyörű.
Trieste was under Austrian rule for quite some time and is probably the least Italian-like city but this also makes it unique. The main square, named Piazza Unitá d'Italia to honor the unity of Italy, is the most spectacular place in town but its beauty reaches a whole new level when illuminated. 

Annyira örültünk a tavaszias időnek, hogy másnap is a szabadba vágytunk. A Triesztet övező hegyekben, San Nazario és Opicina között található a Strada Napoleonica út. Egy része aszfaltozott sétány elképesztó kilátással, egy szakasza pedig jól járható erdei ösvény, ezt jártuk végig vasárnap délelőtt.
We were so happy about the weather that we wanted to be outside as much as possible, so next morning we headed to Strada Napoleonica in the hills around Trieste, between San Nazario and Opicina. This is partly a concrete promenade and partly an easily navigable forest path and we spent Sunday morning walking its entire length.

Az ösvényen rövid kitérő vezet a Monte Grisa szentélyéhez. A második világháború során Trieszt püspöke megfogadta, hogy ha a város megmenekül a pusztulástól, templomot emel. Így is tett, 1966-ra készült el ez a szokatlan kialaktítású templom, amely állítólag M betűt formáz Szűz Mária tiszteletére.
A short detour from the main path leads to the sanctuary of Monte Grisa. During WW2, the bishop of Trieste vowed to build a church if the city is spared destruction: he kept his word and this unusually designed church was inaugurated in 1966. It's supposed to form the letter M in honor of the Virgin Mary.

A Monte Grisa szentélyétől gyönyörű a kilátás az egész Trieszti-öbölre, de én most ezt a látképet választottam, amit az oda-vissza 8 km-es sétánk vége táján láttunk.
Monte Grisa affords an incredible view over the entire Gulf of Trieste but I opted for this view that we saw toward the end of our roughly 8 km walk to Opicina and back.

Ha Trieszt nem elég "olaszos", a szomszédos Muggia mindenképpen az. Az Isztriai-félsziget egyetlen olasz fennhatóság alatt lévő városa mindent nyújt, amit imádok az olasz kisvárosokban. Van középkori dóm, hangulatos óváros, főtér kávézókkal, jó éttermek, és még egy halászkikötő is.
If Trieste doesn't feel Italian enough, nearby Muggia definitely does. The only Istrian town held by Italy has everything that makes me love small towns in Italy: a medieval cathedral, a cute old town, a main square with cafés, good restaurants and even a fishing port.

Egy kis street food: calamari fritti, azaz sült tintahal.
Street food in Muggia: fried squid (calamari fritti). 

Egyik oldalán hegyek, a másikon a tenger: Muggia a kikötőből nézve is nagyon szép.
Mountains on one side, the sea on the other: Muggia is beautiful when viewed from the port too.

Még volt időnk kávézni egyet a kikötő mellett. Nem volt könnyú rávenni magunkat, de ideje volt visszaindulni, mert hétfőn dolgozni kellett menni. Újabb 5 óra autózás után ismét otthon voltunk: a két nap során összesen 1200 km-t autóztunk, a telefonom szerint pedig 44100 lépést gyalogoltunk. Volt napfénytől csillogó tengervíz, friss levegő, sirályok, hangulatos utcák, ősi templomok, olasz kávé, prosecco és finom tengeri ételek - nem kérdés, hogy megérte.
We still had time for coffee near the fishing port. It wasn't easy to leave this place but we had to head back home to go to work on Monday. Another 5 hours in the car and we were home again: we drove a total of 1200 km in two days and walked 44100 steps according to my phone. We saw the sunlight glimmering on the sea, felt the fresh air, heard seagulls, walked pretty streets, visited medieval churches, had Italian coffee and prosecco and tasted great seafood: it was definitely worth it. 

Sunday, January 14, 2018

Az első 24 órám Japánban / My first 24 hours in Japan

Yalla
Megérkezni egy korábban még soha nem látott országba az egyik legintenzívebb élmény egy utazás során. 2016 májusában én abban a szerencsés helyzetben szálltam fel egy Oszakába induló járatra, hogy addigra már 77 alkalommal átéltem egy új országba érkezés élményét, így viszont logikus lenne azt gondolni, hogy a 78. országban valamennyit azért csökken ez az intenzitás. Hát nem csökkent: semmihez nem fogható érzés volt Japánt először meglátni, ezért is készült el ez a bejegyzés az első 24 órámról ebben az elképesztő országban.
Arriving in a country for the very first time is one of the most exciting part of traveling. When I boarded a plane to Osaka in May 2016, I was lucky to have experienced such arrivals 77 times already, so it's logical to think that the excitement wears off a little when traveling to the 78th country. But it does not: seeing Japan for the first time was incomparable, that's why I've written this post about my first 24 hours in this incredible country.
Az első fotóm Japánról: nagyjából 9000 km repülés, 7 időzóna átlépése és 16 óra utazás után leszálláshoz készülődünk.
My first photo of Japan as we're preparing to land after having flown about 16 hours and 5500 miles through 7 time zones.
A szállásunkig vezető, kb. 45 perces vonatút során megállapítottuk, hogy a japán vonatok közönsége tényleg elsősorban öltönyös-aktatáskás, illetve kiskosztümös hivatali dolgozókból áll, akik vagy alszanak, vagy a telefonjaikat nyomkodják. Annál nagyobb kontraszt volt az a piercing-es és lilára festett hajú tinédzser, aki a második megállónál lazán lehuppant egy időseknek fenntartott helyre. Ekkor még meglepődtünk, amikor a következő megállónál ugyanez a tinédzser a felszálló idős hölgyet meglátva azonnal felpattant és meghajolva átadta a helyet, de később akármilyen korú, nemű és kinézetű emberrel volt dolgunk Japánban, kivétel nélkül mindegyikük kedves és kifogástalanul udvarias volt. A képen pedig Oszaka Dotonbori nevű negyede, ahova az első sétánk vezetett.
During the 45-minute train ride to our apartment, we found that Japanese trains are indeed filled mostly with suited salarymen and women who are either sleeping or tapping away at their phones. The contrast was all the bigger when a teenager with piercings and purple hair sat down on a seat reserved for the elderly at the second stop. And so was our surprise when the same teenager, seeing an old lady at the next stop, jumped up and offered the seat with a deep bow. From this point onward, anyone we met in Japan, regardless of age, gender or appearance, was invariably kind and impeccably polite. On a different note, the picture shows the Dotonbori area in Osaka where we went for our first walk after we arrived.
A sétálóutcákkal, éttermekkel és neonfényekkel teli Dotonbori felé egy kétszer négysávos út mellett kellett sétálnunk, de azon vettük észre magunkat, hogy olyan halkan beszélgetünk, mintha egy csendes szobában ülnénk. Aztán jöttünk rá, hogy szinte minden autó hibrid, így tulajdonképpen minimális a forgalom zaja. A másik furcsaság az volt, hogy a sok szupermarket mellett szinte minden sarkon italautomaták voltak, amelyekből üdítőket, jegesteát és vizet lehetett venni. Kukát viszont szinte egyet sem láttunk, ha mégis, abba csak az automatákból vett palackokat lehetett dobni. Ennek ellenére ilyen tisztaságot talán csak Szingapúrban láttam, ott viszont egyrészt voltak kukák, másrészt tele volt a város olyan táblákkal, hogy a szemetelésért 1000 dolláros büntetés jár. Elképzelésünk sincs, mit csinálnak a japánok a szeméttel: mi néha órákon át cipeltük, mire találtunk olyan helyet, ahol ki lehetett dobni.
To reach Dotonbori, an area of pedestrianized streets, restaurants and neon lights, we had to walk along an eight-lane highway yet we found ourselves talking as if we were in a quiet room. Then we realized most cars are hybrid-powered, so there's hardly any traffic noise. Another interesting thing was that, in addition to the many supermarkets, there are vending machines on almost every street corner, dispensing mostly sodas, ice tea and water. On the other hand, there were virtually no trash cans. If we found one, it was only for plastic bottles bought from the vending machines. Still the streets were so clean that only Singapore can compare but they do have trash cans and the city is full of warning signs that littering carries a penalty of a 1000 bucks. We still have no idea what the Japanese do with their garbage: we often carried ours for several hours until we eventually found a place where we could legally throw it out.
"Étlap" japán módra: a választható ételek műanyagból elkészítve láthatók a kirakatban.
Japanese-style "menu": many restaurants had plastic models of their meals displayed outside.  
Készül a tipikus oszakai polipos tésztagolyó, a takoyaki. Ez volt az első finomság, amit kipróbáltunk Japánban.
Takoyaki being made. It's a ball-shaped local delicacy of Osaka filled with octopus, the first of many delicious things we tried in Japan.
Útépítés a szállásunk felé haladva: Hello Kitty-s terelőbóják mutatták a helyes irányt. :)
Road construction on the way to our apartment: Hello Kitty shaped traffic cones showed the right direction. :)
A szállásunk egy nyolcadik emeleti lakás volt, amit az airbnb-n foglaltam le. A házba belépve a lift felett egy monitor volt, amelyen lehetett látni, ki tartózkodik épp a liftben.
We booked an eighth-floor apartment via airbnb. As we entered the house, we saw a display screen above the elevator showing if there's anyone inside.
A lakás maga kicsi, de tiszta és szépen felújított volt. A cipőt rögtön az ajtón belépve kellett letenni, volt egy rövid folyosó, ahonnan balra nyílt a wc és a fürdő, jobbra pedig egy beépített szekrény és egy apró főzősarok volt. Ezen kívül az egyetlen helyiség a képen látható háló volt, amiben az volt a szokatlan, hogy nagyon alacsonyan volt az egyébként kényelmes ágy, szék egyáltalán nem volt, a két szelektív kukába pedig az éghető és nem éghető szemetet kellett tenni.
The apartment was small but it was clean and nicely renovated. Shoes had to be taken off right as we entered. There was a small corridor with the bathroom and the toilet to the left and a built-in closet and a tiny kitchenette to the right. The only real room was the bedroom seen on this photo: the strange thing was that the otherwise comfortable bed was very low, there were no chairs at all and the selective trash cans were for combustible and non-combustible items.
Nem hiszem, hogy korábban valaha is lefényképeztem volna a wc-t egy szálláson, de ezt muszáj volt: az ülőke melletti kezelőfelületen lehetett bekapcsolni az ülőke fűtését, elindítani a beépített bidé-funkciót szárítással, amihez állítható volt a vízsugár és a befújt levegő erőssége és hőmérséklete. Lehúzáskor pedig a tartály tetején lévő csapból is folyt víz kézmosáshoz.
I think this was the first time I photographed a toilet: there was a control panel next to the seat with buttons for seat heating and a built-in bidet plus dryer with adjustable strength and temperature for both water and air. The bonus feature was a sink on top of the tank that had running water while the toilet was being flushed. 
Éjfél elmúlt már, de még kiálltam kicsit az erkélyre egy jéghideg sörrel és csak bámultam az utcát meg a házakat, közben nagyjából annyi járt a fejemben, hogy "Te jó ég, tényleg Japánban vagyunk!".
It was already past midnight but I still went out to the balcony for a while with an ice-cold beer. All I did was stare at the street and the buildings, thinking to myself "OMG, we really are in Japan!".
Másnap reggeli kihívás: jegyet kéne venni és megtalálni a Shin-Osaka állomást, ahonnan a vonatunk indul majd. A japán automaták elsőre bonyolultnak tűnnek, mert jó sok gomb van és minden villog, zenél, beszél, vagy mindhármat egyszerre, de egész gyorsan rá lehet jönni, mit kell csinálni.
A little challenge the next morning: we'd need to buy tickets and find our way to Shin-Osaka station. Japanese machines might seem confusing at first as there are a lot of buttons and they are flashing, playing music, talking or doing all three at the same time, but it's actually quite easy to figure out what to do.  
Megtaláltuk a Himeji felé induló sinkanszent, azaz a szupergyors vonatunkat. Természetesen percre pontosan indultunk és érkeztünk, a 100 km-es utat 29 perc alatt tettük meg úgy, hogy egyszer megálltunk Kobe-ban. A legmagasabb sebességünk 285 km/h volt.
We found our superfast shinkansen train to Himeji. Of course we departed and arrived right on schedule, covering the 62-mile journey in 29 minutes with a stop in Kobe included. The highest speed we reached was 177 mph.
Himeji állomásáról kilépve azonnal megláttuk Japán egyik leghíresebb kastélyát. Bár több városban van hasonló kinézetű kastély, legtöbbjüket újjá kellett építeni a második világháború után, az itteni viszont őrzi a 17. századi átépítéskor elnyert formáját.
As we exited Himeji station, one of the most famous castles in Japan stood right in front of us. Though several cities have similar-looking castles, most of them had to be rebuilt after WW2. This one, however, still stands intact since its latest reconstruction in the 17th century.
Himeji-ben láttunk először japánkertet és rá kellett jönnünk, hogy a japánkert a leglátványosabb példája annak, amit egyébként mindenhol tapasztaltunk, hogy a japánok nagyon odafigyelnek a környezetükre. Még egy betondzsungelt is élhetőbbé tesznek díszburkolattal vagy néhány virággal, a kertek kialakítását viszont tényleg művészi színvonalon űzik: az ösvények, a hidak a sziklák, a fák, a virágok és a tavak a bennük úszkáló díszhalakkal hibátlan harmóniát alkotnak.
It was in Himeji that we visited the first Japanese garden and we soon realized that such gardens are the most spectacular embodiment of something we experienced everywhere in Japan: an extremely high level of attention to the environment. The Japanese try to make even the concrete jungle more livable with decorative paving or a few flowers but it is in the gardens that they really show what they are capable of: the little paths, the bridges, the rocks, the trees and flowers and the ponds with the decorative koi fish together create a truly perfect harmony. 
Benéztünk egy szupermarketbe, ahol a hatalmas halpult mögött egy üvegfalú helyiségben folyamatosan készítették a friss és nagyon finom sushi- és sashimi-tálakat. Érdemes az árat is nézni: 298 jen, azaz mindössze kb. 680 forint!
We went into a supermarket and saw a huge fish counter with a glass-walled room behind it where fresh and very delicious sushi and sashimi platters were being prepared. Check out the price too: 298 Yen, which is around 2.2€ only!
Ez a sárgadinnye pedig pontosan tízszer annyi: 2980 jen, azaz kb. 6800 forint. Japánban bizonyos gyümölcsök luxusterméknek számítanak és tényleg elképesztően drágák, de egyébként már egy nap után világos volt, hogy egyáltalán nem igaz, hogy Japán megfizethetetlen lenne.
And this melon comes at a price exactly ten times higher: 2980 Yen or roughly 22 €. Some types of fruit are considered to be luxury items in Japan and are really insanely expensive. However, it was already clear after just one day that Japan is normally very far from being unaffordable.
Bármerre jártunk Japánban, rendet és tisztaságot láttunk, de Himeji-ben szintet léptek: itt még az utcán sem volt szabad dohányozni, csak a kijelölt helyeken.
Cleanliness and order was the norm wherever we went in Japan but Himeji took these a step further: smoking wasn't even allowed on the street, except in these designated areas.
Himejiből visszaindulva leszálltunk Kobe külvárosában, hogy a sinkanszen után a japán mérnöki tudás újabb csodáját lássuk: az Akashi Kaikyo-híd teljes hossza majdnem 4 km, a képen látható két pillér közti távolság pedig 9 méter híján 2 km, amellyel ez a legnagyobb támaszközű híd az egész világon.
As we headed back from Himeji, we got off the train in the outskirts of Kobe to check out another marvel of Japanese engineering: the Akashi Kaiyko Bridge has a total span of 2.4 miles and the distance between the two towers seen on this picture is 1.23 miles, making this the suspension bridge with the longest central span in the whole world.
Vidám japánok Kobe kínai negyedében. Igen, kínai: Japán a mai napig az egyik leghomogénebb társadalom, japánok alkotják a lakosság majdnem 99%-át, ráadásul a kínaiakkal való viszonyuk sosem volt harmonikus, úgyhogy nagyon ritkák az ilyen városnegyedek.
Cheerful Japanese youngsters in Kobe's Chinatown. Yes, Chinatown: Japan is still one of the most homogenous societies with close to 99% of the population composed of Japanese people, plus they've always had a troublesome relationship with the Chinese, so such neighborhoods are quite rare. 
Ha Kobe, akkor kobei marhahús. Ez még a kis utcai sütödében sem volt olcsó, de megérte.
Once in Kobe, we had to try Kobe beef. Even the type sold at a street food stall wasn't cheap but it was really worth it.
Újra Oszakában, a Namba pályaudvar kijárata felé haladva. Egy pályaudvar mellett még Svájcban is van néhány eldobott szemét és pár kétes alak, de itt nem. Szinte hihetetlen, hogy egy közel húszmilliós nagyváros ennyire tiszta és biztonságos.
We're back in Osaka, about to exit Namba station. Even Swiss train stations have a few shady characters and a few pieces of trash lying about, but not in Osaka. It's incredible how a metropolis of almost 20 million people can be so clean and safe.  
Az első napunk végén a 40 emeletes Umeda Sky Building tetejéről néztük Oszaka fényeit. Az agglomerációt is számítva Magyarország teljes lakosságának közel kétszerese lakik ebben az egy városban, ami önmagában lenyűgöző, de az első Japánban töltött nap elsősorban attól az igényességtől lett emlékezetes, ami itt mindenben megmutatkozik: az emberek viselkedésében, a városok tisztaságában, a tökéletesen üzemelő közlekedésben, az ételek minőségében, ízében és tálalásában. És ez még csak a kezdet volt: már sejtettük, hogy imádni fogjuk Japánt, de azt nem, hogy mennyire. Erről azonban majd később.
We were looking at the lights of Osaka from the top of the Umeda Sky Building as our first 24 hours came to an end. It is amazing in itself that this one metropolitan area is home to almost twice the population of Hungary but it's not the numbers that made this first day so memorable. It was the meticulousness of the Japanese that is reflected in everything: the way people behave, the cleanliness of the cities, the perfectly operated transportation, the quality of the food and the way every meal looks and tastes. And this was just the beginning: we already suspected we would enjoy Japan, yet we had no idea how much we would come to love it. But more about that later.