The Gambia was supposed to be our get away from it all experience. It
wasn't. While we did enjoy some beach time, we realized that what made
us rather exhausted of Senegal holds true for Gambia as well. For all the
differences, they are essentially the same country: Senegal and Gambia are
different only because of colonialism. They are ethnically similar, both
countries are predominantly Muslim, both have similar
cuisine, music, flora and fauna and daily problems.
 |
| Africa meets mobile technology... / A mobil technológia és Afrika találkozása... |
Terveink szerint Gambia lett volna az út pihentető része. Nem volt az… Bár
lazultunk kicsit, rá kellett jönnünk, hogy mindaz, ami Szenegálban lefárasztott
minket, Gambiában szintén jelen van. Végeredményben mondhatni egy országról
beszélünk: csak a gyarmatosítás miatt alakult ki két külön állam. Egyébként
hasonló a lakosság összetétele, mindkét ország alapvetően muzulmán vallású,
nagyjából ugyanolyan a konyha, a zene, a növény- és állatvilág és nagyjából
ugyanazok a problémák is.
The similarities became evident the moment we arrived at the border
crossing in Karang. A sleepy little village with ramshackle little huts is
where Senegal ends and another sleepy little village is where Gambia begins.
Not seeing anything that came close to a border crossing we actually walked
past the checkpoint and kept walking until we were told that it would be a
better idea to turn back and actually exit the country first. Having heard
numerous stories of African border officials, we weren't amused. Expecting the
worst for our "illegal crossing" at first, we actually ended up
having a casual conversation. The officer stamped our passports to exit Senegal
and we were on our way.
A hasonlóságok már a határon látszottak. Szenegál egy poros kis faluban ér
véget, a semmi közepén. Gambia pedig egy poros kis faluban kezdődik, még mindig
a semmi közepén. Ennek megfelelően simán elsétáltunk a szenegáli határátkelő
mellett, míg aztán szóltak, hogy talán vissza kéne mennünk. Tekintve, hogy
korábban miket hallottunk az afrikai határátkelőkről, nem hangzott jól az
esetleges határsértés, bármilyen véletlenül is követtük el. Végül meglepően kedélyes
volt a határőrrel folytatott beszélgetésünk és gond nélkül megkaptuk a kilépő
pecsétet.
Next stop: a similarly ramshackle building on the Gambian side. No
sooner did we step out of the customs building than touts overran us. Having
neither a car, nor the local currency, we entered into negotiations. With only
one moneychanger and one cab in sight, their monopoly was unquestionable. Even
though five bystanders were needed to push-start our cab, the driver felt no
shame charging an exorbitant fare
A gambiai ellenőrzőpont hasonlóan festett, és amint elintéztük a belépési
formalitásokat, már meg is rohantak a különböző árusok és felhajtók. Miután se
autónk, se helyi pénzünk nem volt, kénytelenek voltunk tárgyalni. Belátható
távolságon belül egy pénzváltó srác és egy taxi volt, tehát a monopólium ismét
adott volt. Öt ember kellett hozzá, hogy betolják a taxit, de ez nem csökkentette
a viteldíjat.
He took us through tiny villages and we eventually wound up at what looked
like a busy market. As it turned out later. this was actually the ferry
terminal too. Having no other alternative for crossing the river into the
capital, we sat down waiting for the ferry that we were told would arrive "soon".
Apró falvakon áthaladva végül megérkeztünk egy helyre, amely elsőre nyüzsgő
piacnak tűnt. Utóbb kiderült, hogy ez egyben a kompállomás is. Mivel más módon
nem lehet átkelni a folyón, amelynek a túlsó partján a főváros fekszik,
leültünk és vártuk a következő kompot. A menetrendet firtató kérdésünkre válaszul
megtudtuk, hogy a komp várható érkezési ideje „nemsokára”.
No sooner did we sit down than two guys about our age found us. They then
kept us „entertained” for the rest of the ferry trip, so arriving in Banjul was
a relief, despite the fact that at first glance it looked even less attractive
than Dakar. That of course does not mean we did not want to take a look around,
but at this point we felt we deserved some rest, so we headed straight for the
coastal town of Fajarah. There, tucked away in a small alley, we found our
little oasis of peace, Safari Garden Hotel. A pleasant little place run by a
nice British couple. It has landscaped grounds, clean rooms, and a nice pool.
Their local staff was polite and they were the first people to happily engage
in conversation with us without any ulterior motive.
Miután két, hozzánk hasonló korú srác pillanatokon belül megtalált minket,
aztán a kompon végig „szórakoztatott” (kitartóan próbáltak rábeszélni
dolgokra), úgyhogy megkönnyebbülés volt megérkezni abba a városba, amely
egyébként elsőre még Dakarnál is kevésbé tűnt vonzónak. Ez persze nem azt
jelenti, hogy nem akartunk körbenézni, de akkor úgy gondoltuk, megérdemlünk már
egy kis pihenést, úgyhogy egyenesen a tengerpartra mentünk, Fajarah városkába.
Itt pedig egy apró utcában megleltük a béke szigetét, a Safari Garden Hotelt.
Szép kert, tiszta szobák, kellemes úszómedence, kedves brit tulajdonosok.
Mindezeken felül pedig udvarias helyi személyzet fogadott, akik végre hátsó
szándék nélkül is örömmel beszélgettek velünk.
 |
| Safari Garden Hotel |
Having recharged our batteries, we hit the road again. First, we ventured
back to Banjul and found that it wasn't so unpleasant after all. We had a nice
stroll on its quaint streets, spotting the occasional remnants of British
colonialism. However, what really made Gambia memorable was our encounter with
nature after an all too urban tour. Gambia boasts two tiny, but great, nature
reserves near the capital, Abuko, and Bijilo. After the flat, savannah-like
grassland that dominated much of Senegal, their lush subtropical scenery
offered a welcome change. We wandered well signposted trails where we spotted
crocodiles, monkeys, baboons, hyenas, a plethora of birds, and some enormous
spiders (much to my dismay).
Némi feltöltődést követően ismét útra keltünk és bepótoltuk az elmaradt
városnézést is Banjul-ban, a legkisebb afrikai állam apró fővárosában. Nem is
volt olyan rossz. Jókat sétáltunk a csöndes utcákon, időnként pedig egész
szemrevaló brit gyarmati épületekre bukkantunk. Ami azonban igazán
emlékezetessé tette számunkra Gambiát, az a természettel való találkozás volt a
sok városi élmény után. A főváros közelében két klassz természetvédelmi terület
is található, Abuko és Bijilo. A száraz szenegáli szavanna után itt sűrű
szubtrópusi növényzetet találtunk és jól kiépített ösvényeken járva láttunk
krokodilokat, majmokat, páviánokat, hiénákat és rengeteg madarat. Meg pár
brutális méretű pókot, nekik kevésbé örültem.
Our other encounter with the local fauna took place at the slightly
bizarre Kachikaly Pool, featuring a circular pool that is the home of about 70
crocodiles. The site is sacred for local people, who believe its water brings fertility.
The crocs also roam freely about outside the pool, but fortunately didn't show
much interest in biting us in half.
Másik találkozásunk a helyi vadvilággal némileg furább volt. A Kachikaly
nevű kertben jártunk, ahol egy kör alakú medence kb. 70 krokodil otthona. A
helyiek számára szent a hely, a medence vize állítólag termékennyé teszi a
nőket. A krokodilok persze az egész kert területén szabadon mászkálnak, de
szerencsére elég nyugodtnak és jóllakottnak tűntek, úgyhogy nem akartak minket kettéharapni.
A fascinating tour introduced us to the darker chapters of Gambian history. We
took a cruise down the Gambia River sailing among playful dolphins to a tiny
and unassuming village called Jufureh. Had Alex Haley not written Roots, nobody
would now about this place, but Kunta Kinte put the village on the map. The
accuracy of available historical records is dubious, at best, but Jufureh
claims to be the place where Kunta Kinte was born and where he was captured and
taken to America. If that is the case, he was probably shipped through
nearby Kunta Kinte Island (formerly called James Island) with the ruins of a 17th century British fort. It was
once a major hub of the Gambian slave trade. While virtually nothing remains of
the actual buildings, it is still bizarre how a tiny island in this quaint
region was once a place of terror and tears.
 |
| Kunta Kinte Island |
Másnap egy érdekes túra keretében pedig betekinthettünk Gambia történelmének
sötétebb fejezeteibe. A Gambia folyón játékos delfinek közt hajózva jutottunk
el Jufureh faluba, amely ránézésre olyan, mint bármilyen más gambiai falu.
Viszont Alex Haley megírta Gyökerek című művét és ezzel Jufureh is híressé
vált. Bár a történelmi feljegyzések pontossága vitatott, állítólag ebben a
faluban született Kunta Kinte, illetve innen hurcolták el Amerikába. Ha ez
valóban így történt, valószínűleg a közeli Kunta Kinte Island (korábbi nevén James Island) szigetén haladt át,
amely egykoron a gambiai rabszolga-kereskedelem fő központja volt. Bár nem sok
maradt az eredeti épületekből, furcsa belegondolni, hogy ez az apró és csöndes
sziget pár évszázada mennyi szenvedést látott.
A long trip back to Dakar and then back to Budapest was still ahead of us,
but we did spend one day enjoying the beach, chilling by the pool and drinking
some bottles of Julbrew, a great local beer. I still have very mixed feelings
about our whole African experience. This travelog sounded quite negative at
times, but it does not mean I did not enjoy visiting this part of the world.
There really were a lot of challenges to face. The lack of competition keeps
prices ridiculously high, everything is shabby and dusty, transportation is
problematic and I don't think I need to say more about the ubiquitous hustlers.
Várt még ránk egy hosszú út vissza Dakarba,
majd onnan Budapestre. Előtte azonban egy napot pihenéssel töltöttünk az
Atlanti-óceán partján és a medence mellett, néhány üveg Julbrew társaságában,
amely egy igen finom gambiai sör. Se akkor, se most nem egyszerű összefoglalni
afrikai élményeinket. Ebben az összefoglalóban például elég sok negatívumot
említettem, pedig nem mondhatom, hogy nem tetszett ez a vidék. Sok kihívással
kellett szembenézni, ez kétségtelen. Nincs igazi verseny a turizmusban, így
nevetségesen magasak az árak. Minden poros és lerobbant, nehézkes a közlekedés
és persze mindenhol ott vannak az árusok és egyéb felhajtók, akik minden másnál
jobban lefárasztottak.
On the positive side we were rewarded with pristine beaches, lots of
history, delicious food, and an insight into two countries struggling to make
progress but free of the conflicts, dangers, atrocities and diseases that
plague so many other African nations. Both Senegal and Gambia have great
potential and let us keep our fingers crossed for them to make the most of
it.
Mindezek mellett viszont szép tengerpartokat és
érdekes történelmi emlékeket láttunk, finom ételeket ettünk és két olyan
országot ismerhettünk meg, amelyek minden nehézség ellenére békések. Nyoma
sincs azoknak a konfliktusoknak, veszélyeknek, atrocitásoknak vagy
betegségeknek, amelyek oly sok afrikai ország életét keserítik. Szenegál és
Gambia érdekes és színes országok; drukkolok nekik, hogy továbbra is jó irányba
haladjanak.
 /<br>SZENEGÁL ÉS GAMBIA: Afrika kezdőknek? (5/5. rész)){kind=link}