Senegal boasts another great city, albeit in very different ways. About a hundred miles to the north, right on the border with Mauritania, is SAINT-LOUIS, which in many ways is the anti-Dakar. The former is harsh, Saint-Louis is sophisticated. Dakar is dynamic and thumping with energy, Saint-Louis is almost comatose. Dakar is ever-changing; Saint-Louis hasn't changed much for a century.
Szenegál másik jelentős városa SAINT-LOUIS. Az ország északi végén, nem messze a mauritániai határtól fekszik és sok szempontból nevezhetjük Dakar ellentétének. Dakar vad és dinamikus, Saint-Louis kifinomult és nyugodt. Dakar folyamatosan változik, Saint-Louis legalább egy évszázada ugyanolyan. Mindenekelőtt azonban egy festői kisváros.
It is a picturesque little place. Situated on the Atlantic coast, Saint-Louis has some dusty suburbs on the mainland with crumbling one-story buildings which all of a sudden give way to a graceful bridge, Pont Faidherbe, which could not look more out of place. It is an attraction on its own, having been planned by Alexander Gustave Eiffel (1832-1923) and originally intended to span the Danube. Now it connects the shabby mainland area to a small island, which is the historic center of Saint-Louis and a UNESCO World Heritage Site. It is the oldest French settlement on the entire continent and boasts superb colonial architecture, a legacy of the days when Saint-Louis was the capital of French West Africa. While it was reduced to a provincial backwater when the French left, the city is now experiencing a renaissance largely due to tourism. This means that its faded charm may soon change. Many of the houses have been painstakingly restored and government money is pouring in with the aim of turning Saint-Louis into a major tourist destination. Restaurants, artisan shops and art galleries are already mushrooming, and it will probably not be long before busloads of tourists start coming.
Saint-Louis már az első percekben meglepett: a poros külvároson keresztül haladva egyszerre csak egy kecses vonalú hídnál találtuk magunkat, amely aztán jobban ki sem tűnhetett volna a környezetéből. A hidat még maga Gustave Eiffel tervezte és eredetileg a Dunán ívelt volna át, aztán valahogy Szenegálban kötött ki és ma a lepukkant külvárost köti össze azon kis szigettel, amelyen Saint-Louis történelmi belvárosa található. A Világörökség részét képező belváros az egész afrikai kontinens legrégebbi francia települése, egykoron Nyugat-Afrika legjelentősebb városa volt. Aztán távoztak a franciák, Saint-Louis pedig egy álmos, jelentéktelen vidéki kisváros lett. Manapság azért már kezdik az utazók is felfedezni, a kormány pedig jelentős összegeket költ az omladozó gyarmati házak felújítására. Napról napra új éttermek, galériák és kézműves boltok nyitnak, Saint-Louis reneszánszát éli. Csak idő kérdése, mikor kezdenek özönleni a turistákkal teli buszok.
Unfortunately for them, the tourists will probably miss a not so obvious but nevertheless fascinating sight, the Langue de Barbarie. Just a few blocks from the tranquil center but worlds apart, this narrow stretch of land shelters the island from the ocean and is the true African heart of the city. This is the home of the fishermen, who return by the hundreds around sundown, their colorful pirogues turning the coast into a festival. These brightly painted long boats then rest along the coast until the next morning when they again swarm out to sea. Many visitors would still skip this place because it redefines chaos as we know it. There are so many people, so much bustle, so many colors and rhythms, one gets dizzy trying to take it all in. The air is thick with the smell of drying fish, smoke, and exotic spices as women cook in the ramshackle houses. Children play soccer on the beach, while goats and seagulls feast on garbage and dead fish left on the sand.
 |
| Saint Louis: Langue de Barbarie |
Persze ezek a turisták nagy valószínűséggel elkerülik majd a Langue de Barbarie nevű partszakaszt, amely számunkra a legérdekesebb volt. Mindössze pár háztömbnyire található az óvárostól, de mintha nem is ugyanabban a városban lennénk. Ez ugyanis a halászok otthona, akik százával térnek vissza az óceánról délután, a színes hajóikkal úgy mutatnak, mint egy vízi karnevál. Este aztán életre kel az egész part, sűrű a levegő a száradó halak és a fűszerek illatától. Száll a füst az apró kunyhókból, ahogy az asszonyok vacsorát készítenek. Fiatal fiúk fociznak a parton, szól a zene, mindeközben kecskék és sirályok lakmároznak a homokon hagyott szemétből és haltetemekből. Szörnyűséges a nyomor, mégis ez a város legvidámabb hangulatú és legélénkebb része.
 |
| Saint Louis: Langue de Barbarie |
Chatting with local fishermen, we learned that Japanese ships often turn up a couple of miles off the coast and use detonators to kill scores of fish, which they later collect with huge nets. This not only dramatically reduces the catch for the fishermen in their traditional pirogues, it also means that mangled fish carcass often gets washed ashore. Our "friends" gave us interesting insight into their everyday challenges, although the conversation again ended with us buying stuff for them. They were especially creative, stressing that they really did not want our money, and asked us to go with them to the nearest shop and buy some food for their children. When we got to the shop, all they wanted was coffee (still maintaining it was for their kids) in quantities that would have kept an extended family awake for about a week.
 |
| Saint Louis: Langue de Barbarie |
A helyi halászokkal beszélgetve megtudtuk, hogy gyakran érkeznek japán halászhajók, amelyek a parttól pár mélföldre lehorgonyoznak, aztán robbantással ölik halomra a halakat, majd hatalmas hálókkal begyűjtik őket. Így sokkal nehezebb a halászoknak a hagyományos csónakokban, gyakran a partra mosott tetem az egyetlen „kapás”. Rengeteget tudtunk meg az ottani élet nehézségeiről, de a szenegáli hagyományokhoz hűen végül ismét pénzt költöttünk új „barátainkra”. Mindenesetre a leginkább ők néztek minket hülyének: közölték, hogy egyáltalán nem akarják a pénzünket, de nagy örömöt szereznénk, ha a közeli kisboltban vennénk pár dolgot a gyerekeiknek. A boltban aztán mondták, hogy csak kávét kérnek (csodálkozásunkat látva hangsúlyozták, hogy természetesen a gyerekeknek), majd egy akkora zsák kávét választottak, amellyel egy egész népes családot ébren lehetne tartani legalább egy hétig.
Having had our fill of urban Senegal, we felt it was time to unwind. So we took a cab to the Gambian border. A cab? Strange as it seems, for long-distance travel, it is often the most sensible option. Read more about this soon in Part 4…
Saint-Louis után úgy éreztük, egyelőre elegendő ízelítőt kaptunk a városi életből, úgyhogy taxiba szálltunk és a gambiai határ felé vettük az irányt. Bizony, taxiba. Bármilyen fura is, a sokszáz kilométeres útra is ez volt a legjobb megoldás, de erről majd a negyedik részben…
 /<br>SZENEGÁL ÉS GAMBIA: Afrika kezdőknek? (5/3. rész)){kind=link}